cfo of the year

Légy Te Magyarország legjobb CFO-ja, szombatig még pályázhatsz!

Hamarosan kiderül, ki lesz az év vállalati pénzügyi vezetője Magyarországon. Szeptember 12-én, az ország legfontosabb pénzügyi vezetőit felvonultató Business and Finance konferencián kerül ugyanis átadásra a Portfolio és a Credit Management Group közös "CFO of the year" díja. A jó pénzügyi teljesítményt felmutató hazai vállalatok vezetői közül a zsűri által idén a legfelkészültebbnek és legsikeresebbnek tartott gazdasági, pénzügyi igazgatót tüntetjük ki az eseményen. Rajta kívül a legjobbak pedig a CFO Master 2019 díjban részesülhetnek.

Egy kínai világcég európai büszkesége lett az ismert magyar márka

Ahogy 2017-ben, úgy tavaly novemberben is a Business & Finance Summit pénzügyi-szakmai konferencia keretében kaptak elismerést a hazai vállalati szféra legkiemelkedőbb pénzügyi-gazdasági vezetői. Ezen a konferencián kerül átadásra a "CFO of the Year" díj is, amit az év legkiemelkedőbbnek ítélt pénzügyi-gazdasági vezetője - idén Tordai Péter, az E2 Hungary pénzügyi vezetője (interjúnk vele itt olvasható) - kapott, és a szakmai zsűri ugyanekkor díjazta a díjra esélyes jelöltek közül a legkiemelkedőbbeket a "CFO Master" címmel. A díj egyik új birtokosával, Hegedűs Istvánnal, a BorsodChem Zrt. CFO-jával beszélgettünk, aki elmondta: hosszú évek vesztesége után jött el a fordulat a társaságnál, így mára bőven másfél milliárd euró éves árbevételt és 400 millió euró feletti adózás utáni eredményt sikerült elérniük.

Néhány évünk maradt a válságig - Megszólal az év pénzügyi vezetője

Tordai Péter, az E2 Hungary pénzügyi igazgatója vehette át az év pénzügyi-gazdasági vezetőjének járó díjat az idei Business and Finance Summiton. A díjról és a szakmai zsűri döntéséről Kozma Andrást, a Magyar Credit Managament Szövetség képviselőjét kérdeztük, a MET és a Magyar Telekom által fele-fele arányban tulajdonolt társaság stratégiájáról, pénzügyeiről és az energiapiaci környezetről pedig Tordai Péter beszélt nekünk. A CFO of the year díj idei nyertese úgy véli, a magyar gazdaság egyik legnagyobb kockázata jelenleg az infláció, de a következő krízis importált lesz.

Venni vagy bérelni? - A pénzügyi igazgatók örök dilemmája

A vállalatok pénzügyi vezetői gyakran szembesülnek azzal a problémával, hogy egy beruházás megvalósítása túlságosan felborítja az aktuális üzleti év pénzáramlását és hirtelen megterheli a cég tőkehelyzetét, legyen szó egy nagyösszegű innováció, egy eszközcsere vagy éppen egy kapacitásbővítés megvalósításáról. Az egyszeri nagy beruházási költség (capex) mellett azonban ma már elterjedt a fejlesztési kiadások hosszabb időre szétterített, működési költségként (opex) történő elszámolása is egy bérleti vagy egy lízing konstrukció segítségével. Ez ugyan "kíméletesebb" a cash flow-val szemben, ugyanakkor éveken keresztül negatívan hathat a cég EBITDA-jára, és rajta keresztül a vezetők érdekeltségére is, emellett a hr menedzsmenttől az adózásig számos más területre kihat. A capex és az opex közötti döntés szempontjairól és lehetőségeiről beszélgettünk a Softline és a Deloitte szakértőivel, és kiemelten foglalkozunk vele jövő csütörtöki Business and Finance Summit 2018 konferenciánkon, amelyre még nem késő regisztrálni.

Ki lesz az év pénzügyi vezetője Magyarországon? (Videó)

Egy hónap múlva kiderül, ki lesz az év vállalati pénzügyi vezetője Magyarországon. November 8-án, az ország legfontosabb pénzügyi vezetőit felvonultató Business and Finance konferencián kerül ugyanis átadásra a Portfolio és a Credit Management Group közös "CFO of the year" díja. A vállalatok október végéig jelölhetik pénzügyi, gazdasági vezetőjüket a rangos elismerésre.

Ki lesz az idei év pénzügyi vezetője Magyarországon?

November 8-án kiderül, ki lesz az év vállalati pénzügyi vezetője Magyarországon. Ekkor, az ország legfontosabb pénzügyi vezetőit felvonultató Business and Finance konferencián kerül ugyanis átadásra a Portfolio és a Credit Management Group közös "CFO of the year" díja. A legnagyobb pénzügyi teljesítményt felmutató hazai vállalatok vezetői közül a zsűri által idén a legfelkészültebbnek és legsikeresebbnek tartott gazdasági, pénzügyi igazgatót tüntetjük ki az eseményen. A rendezvényről és a díjról a társszervező Credit Management Group ügyvezető igazgatóját, Szentirmay Pétert kérdeztük.

Pénzügyi zsenik, különleges háttéremberek a magyar cégeknél

A CFO az a pozíció, amelyben rendkívül sokat dolgoznak, a sikereket azonban jellemzően a legfelső vezetők aratják le. A Portfolio novemberi Business and Finance Summit című konferenciáján átadásra kerülő "CFO of the year" díj támogatásával a Commerzbank azt szeretné kifejezni, hogy a "másodvonal" munkáját is nagyra értékeli - mondja alábbi interjúnkban Fülöpné Bogdán Krisztina, a bank vezérigazgató-helyettese, akivel elsősorban a vállalati hitelpiacról és a finanszírozási lehetőségekről beszélgettünk.

Okos-protézis és stroke-riasztó is készül az egri implantátumgyárban

A modern technológiák alkalmazása már nem csak a K+F laborokban fontos a gyógyászatban, de szépen lassan az orvosi segédeszközökben, implantátumokban, de még az orvos-beteg kapcsolatban is tetten érhetők. A magyar gazdaságban több olyan vállalatot is találni, amely világszínvonalú orvosi eszközöket gyárt, azonban ennek előnyeit eddig jellemzően külföldi páciensek élvezhették. Egy kormányhatározat azonban most változtathat ezen, amelynek célja, hogy az országban is helyzetbe hozza az olyan magyar innovatív vállalkozásokat, mint a Sanatmetal, amelynek pénzügyi vezetőjét jelölték a "CFO of the year" díjra a Portfolio és a Credit Managament Szövetség közös rendezvényén.

A szakadék széléről hozták vissza az egyik legnagyobb magyar vállalatcsoportot

Balog Bélát, a Rába Csoport pénzügyi igazgatóját is jelölte a zsűri a CFO of the year díjra a júniusi Business and Finance konferenciánkon. A jelöléssel az ország legjobb teljesítményt nyújtó vállalatainak pénzügyi eredményeit ismerték el a Portfolio és a Credit Managament Szövetség közös rendezvényén. A Rába Csoport pénzügyi sikerei mellett a társaság sikeres kockázatkezelési és partnerminősítő rendszeréről is kérdeztük most Balog Bélát.

Mi zajlik Csányi Sándor birodalmánál? - Az év pénzügyi vezetője válaszol

Szász Károly, a Bonafarm Csoport gazdasági igazgatója vehette át az év pénzügyi-gazdasági vezetőjének járó díjat az idei Business and Finance Summiton. A díjról és a szakmai zsűri döntéséről Kozma Andrást, a Magyar Credit Managament Szövetség képviselőjét; a Bonafarm pénzügyi stratégiájáról és a vállalati pénzügyi aktualitásokról pedig a CFO of the year díj új tulajdonosát, Szász Károlyt kérdeztük. A szakember szerint egy jó pénzügyi vezető az elemzésre és a kommunikációra helyezi a legnagyobb hangsúlyt.

Megvan a CFO of the year díj idei kitüntetettje

Idén először került megrendezésre a Business and Finance Summit a Portfolio és a Credit Management Group közös szervezésében. A konferencián első ízben adtuk át a CFO of the year díjat, amellyel a pénzügyileg legsikeresebb hazai vállalatok pénzügyi vezetőinek egyikét díjazzuk. A konferenciáról élőben tudósítottunk.

Egyre drágább lakást fejleszteni, brutálisan nőnek a bérek is

Az építőiparban a kivitelezési költségek és a munkaerő gyors drágulása, a mezőgazdaságban többek között a vevőkövetelés kezelése rejt nem elhanyagolható kockázatokat - derült ki a mai Business and Finance Summit délutáni előadásaiból. A konferencián a vevői kockázatok kezelése és a credit management hangsúlyos téma volt.

Hogy lehet megjósolni, hogy fizet-e majd az ügyfeled?

A legtöbb hitelbiztosító múltbéli adatokra hagyatkozik, amikor az ügyfél nem fizetési kockázatát próbálja értékelni, az Euler Hermes viszont létrehozott egy modellt, amely jövőbeli adatokra támaszkodik - hangzott el a Portfolio Business and Finance Summit 2017 konferenciáján.

Nem fizet a vevőd? Tanulj a Rábától és a BorsodChemtől!

A credit management vállalati jelentőségéről, az ügyfelek kategorizálásáról, a vevőkockázatok kezeléséről tartott egy-egy érdekes előadást a Rába és a BorsodChem pénzügyi vezetője a Portfolio és a Credit Management Group mai közös Business and Finance Summit konferenciáján.

Nem foglalkoznak eleget a cégek a vevőkövetelés kezelésével

Nem sok erőfeszítést tesznek a cégek az ügyfelek fizetési kockázatával foglalkozó szakemberek képzésére és irányítására, pedig egy jó credit management divízió jelentősen javíthatja egy cég bevételeit - hangzott el a Portfolio Business and Finance Summit 2017 konferenciáján.

Nagy változásokat hajt végre a kormány az adózásban

Az előzetes adatok szerint közel duplájára, 950 ezerre nőtt a bevallásukat elektronikusan beküldők száma idén, az automatikusan érvényessé váló bevallások száma még nem ismert - ismertette Izer Norbert helyettes államtitkár a Portfolio és a Credit Management Szövetség mai közös Business and Finance Summit konferenciáján. Elmondása szerint a kormány célja, hogy 35-36%-ra csökkentse a jelenlegi 39%-ról a GDP-arányos adóelvonást.

Elképesztő változások mentek végbe a Magyar Telekomnál

Más iparágakkal ellentétben a telekommunikációban az a piacvezető, aki a legmagasabb árakat kínálja, ugyanakkor ezért magasabb értéket is nyújt. Az árverseny itt nem a piacvezető, hanem a követő versenytársak sajátja - mondta a Magyar Telekom pénzügyi életét és az elmúlt években végbement stratégiaváltását bemutató előadásában Szabó János, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese a mai Business and Finance Summiton. Hering Tamás, a MET pénzügyi igazgatója a mindennapi pénzügyi döntéseiket meghatározó tényezőket mutatta be.

Meglepően viselkedik az infláció, megbuktak a nagy jegybankok?

A globális inflációs folyamatok egyszerűen nem illeszkednek abba a monetáris politikai modellbe, amelyet a Fed, az EKB és más nagy jegybankok alkalmaznak. Az inflációt és a kötvénypiaci hozamokat elsősorban egyedi tényezők húzzák néha felfelé, a nagy globális trend azonban tartósan lefelé mutat, a dezinfláció szinte leküzdhetetlen. Elképzelhető, hogy a következő válságot negatív hozamkörnyezetben érjük el - festett érdekes képet Tatha Ghose, a Commerzbank vezető feltörekvőpiaci elemzője a Portfolio és a Credit Management Szövetség közös Business and Finance Summitján.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.